Sportedző

Aki a testünk épségét igyekszik segíteni:

Panni vagyok. A gondolataim minél színesebb megfogalmazása gyerekkorom óta inspirál, nagyon sokáig rímes-verses formában igyekeztem azokat a világ elé tárni. Az Élet sokrétűsége, a múló pillanatok szépsége, az Emberi kapcsolatok mélysége... Bármi, amit az utcán látok, a munkahelyemen, vagy az edzőteremben megtapasztalok és elgondolkodtat; manapság egy úgynevezett „Napi Panni” formájában kerül az „Arckönyv”-olvasóim elé! Ám úgy érzem, megérett rá az idő, hogy végre egy új platformon is, pár hasonló beállítottságú, ám különböző területeken tevékenykedő cimborával

karöltve, egy közös oldal keretén belül osszam meg gondolataim.

Az én „szakterületem” az Ép Testben ép Lélek gondolatára épít.

Évekkel ezelőtt egy olyan, sokak számára valószínűleg ismerős szituációba kerültem, mikor is egy boldog, hosszú, kényelmes párkapcsolat kihűlése után egy szép napon arra ébredtem, hogy „ez a Test nem én vagyok”! A párkapcsolatot baráti elválással lezártuk, én pedig kezdetben, bánatomban, később az önmegvalósítás újabb lépcsőfokaira lépve, belevetettem magam a fitnesztermek világába.

Csakúgy, mint mások, én is bejártam a fogyó- és kínzókúrák útvesztőjét, a yo-yo effektusokkal, tiltásokkal, minőségi éhezésekkel, megvonásokkal, hiánybetegségekkel kirakott ösvényeket, melyet étkezési- és funkcionális, szervi zavarok tarkítanak.. Azt hiszem, bárki, aki egyszer elszánja magát, hogy a testét rendbe teszi, beleesik ezekbe a hibákba; köszönhetően a mai kor elcsépelt közhelyeinek: virtuális valóság, információtenger, agyon reklámozott szépségideálok, fogyasztói társadalom szülte csodabogyók, felgyorsult világ (minél gyorsabban lefogyni, bármi áron).

Azonban én nem álltam meg ezen a szinten: a kezdeti candida diétás-saláta kúrás-hoodia kapszulás-vega-vegán-kalóriaszámlálgatós-norbi ápdétes-paleolitos csodaelméletekben reménykedős korszak után sem adtam fel! Mindig újabb és újabb információra leltem, mindig mindennek utána olvastam, és mindeközben kipróbáltam ezer és egy sportot, aerobic órát, kezdve a fitboxtól, a spinningen át, kangoo, TRX, bootcamp, spártai edzés, speed fitness, crosstfit, hot iron, body artig, természetesen a klasszikus úszás-futást is ideértve, sőt még egy zumba órán is részt vettem.

A mozgással soha nem volt problémám, és mondhatni az összes válfaját élvezettel végeztem (és végzem mai napig), ám mégis leghatásosabbnak a súlyzós, termi edzés bizonyult, így behatóbban

azzal kezdtem el foglalkozni. Ezért 2013. őszén beiratkoztam az IWI (egy nemzetközi wellness intézet) alapedzői szakára, melyet nem régiben jelessel abszolváltam, így már hivatalosan is edzővé váltam!

Az elmúlt években önszorgalomból, szakmai fórumokról, és az iskola keretein belül rengeteg tudásra és tapasztalatra tettem szert, minek fényében ma már kicsit másképp látom a dolgokat!

Sokan nem tudják, nem látják: a Test a Lélek állapotának tényleges kivetülése, s amikor egy kövér embert látnak (pontosabban egy kövér testet), elszörnyedve elfordítják a fejüket. Pedig bármikor bárkinek adódhat az életében egy olyan helyzet, (egy kapcsolat, egy feldolgozatlan múltbéli sérelem, egy betegség, egy rossz munkahely, a magány érzése, vagy mindezek szövevényes együttese) amikor a teste mintegy védekező funkcióként olyan hormonális változásokon megy át, mely bekapcsolja a zsírraktározó programot! Az illető ellenállhatatlanul sóvárogni kezd a cukros, szénhidrátos ételek iránt, melyet szépen el is raktároz a szervezete, ez által távol tartva (fizikai értelemben is!), a betolakodóként megélt személyt, szituációt.

Elfogadással tekintek az ilyen személyekre, mert szinte érzem, ahogy „segítségért kiált” minden egyes lomha léptük, minden mozdulatuk, mely a hamburgerért nyúl. Azt hiszem, ez a harc sosem ér véget, de valahogy mégis sikerülhet megtalálni az „odafigyelés” és a „beteges görcsös kalóriaszámlálgatás” között a balanszot, ha kicsit nagyobb hangsúlyt fektetünk a lelki oldalra, és a testünket egy minket szolgáló barátként fogadjuk el!

Célom: dolgozni saját magamon, és tapasztalataimmal, tudásommal segíteni másoknak, akár az edzés, akár az étkezés, akár a betegségek témakörében!

Plézer Panni - IWI sportedző